Kategóriák

Ficam

A rándulástól az különíti el, hogy mindig az ízületi tok, illetve az ízületi szalagok sérülésével jár. Igen heves fájdalommal, duzzanattal, az ízület eldeformálásával és „rugalmas rögzítettségével” jár. A sérültet nyugtassuk meg, rögzítsük a végtagot olyan helyzetben ahogy találtuk, adhatunk fájdalomcsillapítót is, és szállítsuk a traumatológiára.

Kategóriák

Rándulás

Erős fájdalommal, duzzanattal járó sérülés, amely során az ízületi mozgás beszűkül, tehát a sérült nem tudja majd mozgatni azt a végtagot, ahol a rándulás történt. Leggyakrabban a boka, térd, könyök és a csuklóízület rándulhat. A Te feladatod, hogy a végtagot rögzítsd, felpolcolt állapotban hideg vizes ruhával borogasd. A sérültet ezután baleseti ambulanciára kell szállítani, az esetleges törés, illetve ízületi szalagsérülés kizárása céljából.

Kategóriák

Horzsolás

A horzsolás is lehet komoly sérülés, mivel a bőr folytonossága megszakad, a hám sérül, és így szabad út nyílik a kórokozók számára. Épp ezért ezt a  sérülést is megfelelően kell ellátni.  A horzsolt sebet folyó vízzel alaposan tisztítsuk meg, a sérült terület széleit jódozzuk, fedő kötéssel lássuk el. Forduljunk orvoshoz, ha a sérült erős fájdalmat jelez, ha a seb 24 óra múlva erősen váladékozni kezd, környéke duzzadt, piros lesz.

Kategóriák

Vágott, metszett sebek

 

Ugyan kivel ne fordult volna még elő, hogy őrsi főzés alkalmával ne szaladt volna a kés a kezébe? Hát bizony sokunknak volt már ilyen kis balesete. Mit tehetünk ekkor?

A baleset súlyossága a vágás mélységétől, nagyságától függ. A vérzés igen jelentős is lehet. A sérült részt tisztítsuk meg, a sebszéleket jódozzuk, vagy betadinozzuk, és a vérzés jellegének megfelelő steril kötéssel fedjük (fedőkötés, nyomókötés). Amennyiben mély vagy nagy kiterjedésű a seb és erősen vérzik, sok gézlapból álló nyomókötést tegyünk a megtisztított sebre és késedelem nélkül szállítsuk a sérültet baleseti ambulanciára.

Amennyiben kis vágásról van szó, egy ragtapasz is tökéletesen megoldja a problémát, de a fertőtlenítést itt se felejtsük el!

Kategóriák

Tüskék és szálkák

Kirándulás, táborozás során  gyakran kerülnek kezünkbe, lábunkba tüskék, szálkák. A kézbe fúródott szálkák nagyobb fájdalmat okoznak, míg a lábba fúródottat gyakran észre sem vesszük. Mit tudunk tenni, ha ilyen dolog történik velünk, vagy egyik cserkésztestvérünkkel?

Ha a szálka hegye kilóg csipesszel húzzuk ki, majd szappanos vízzel alaposan mossuk meg a helyét, és kenjük be fertőtlenítő hatású szerrel. Ilyen fertőtlenítőszer pl: a zöld dobozos Betadine, ami fontos kelléke az őrsi e.ü. ládának.

Ha nem lóg ki a szálka, de jól látható, lángon sterilizált tűvel felszakíthatjuk a bőrt, és így már csipesszel eltávolítható lesz a tüske, szálka. (Ezt bízzuk egy idősebb, tapasztaltabb cserkészre.) Orvoshoz kell fordulnunk, ha valahová üveg, vagy fémszilánk fúródott, mivel ez  nagyobb problémát jelenthet.
A szálka, tüske szúrási helyét kísérjük figyelemmel pár napig. Tanácsos orvoshoz fordulni akkor is, ha a szálka helye két nap után is piros, duzzadt, érzékeny.