Kategória: Tudásbázis

Mindent összepakoltam, amit csak találtam.

Hej, édes kedves zsákocskám, én csak attól félek, (mitől te?)

Hogy, összenyomsz, és kiszáll belőlem a lélek.

Szellő zúg távol, alszik a tábor.
Alszik a tábor, csak a tűz lángol.
Rakd meg, rakd meg, cserkészpajtás azt a tüzet,
Isten tudja, mikor látunk megint ilyet.

Szellőzúgásnak fárad a hangja,
Kis falucskának szól a harangja.
Szól a harang, szól a harang, bim-bam, bim-bam.
Lelkünk mélyén kél a visszhang, bim-bam, bim-bam.

Mmm…

Fel, fel cserkészpajtás, fel, fel cserkészpajtás,
Fel a magas hegyre!
Szedjünk kék ibolyát, szedjünk kék ibolyát
A zöld nyakkendőre!
Jó a cserkész dolga,
Nincsen semmi gondja.
Hogyha megéhezik, hogyha megszomjazik,
Hátzsákját kibontja.

Fel, fel cserkészpajtás, fel, fel cserkészpajtás,
Fel a magas fára!
Ott látok egy  szúnyogot, ott látok egy szúnyogot,
Jó lesz vacsorára.
Szívét máját esszük,
Combját szipi, szopogatjuk,

Azt ami megmarad, azt ami megmarad

A lányoknak/fiúknak adjuk.

Liliomos cserkészzászlónk fenn lobog az égen,
Jertek alá magyar lányok, jó munkára készen!
Kéz a kézbe, egyet értve szívünk össze dobban,
A jó Isten néz le reánk minden napsugárban.

Nékünk dalol minden madár, miénk a természet,
Sátraink közt pajkos szellő magyar zászlót lenget.
Vadvirágos erdő-mező víg dalunktól zendül.
Hegyek ormán, tenger partján magyar népdal csendül.

Tiszta testben tiszta szív és áldozatos lélek,
Előre hát, magyar lányok, ez a cserkészélet!
Csillagokkal versenyt ragyog tábortüzünk lángja,
A világot átöleli szeretetünk lánca.

Fiúk, fel a fejjel, a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman,
Ránk vár a világ, ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan.
Jó fegyverünk izmos karunk,
Égő szemünk, vidám dalunk.
Amerre nézünk megterem
A győzelem, a győzelem.

Szabadba, fiúk! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Leheletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem.

Fiúk fel a fejjel, az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal,
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.

/Turry Peregrin – Sík Sándor/